fénytelen - sima

 

érdes múltadban
avaron hemperget
zajtalan vágyad
ma öledhez simulna
a lidérces meztelenség
piszmogó lombokon
már nincsenek fészkek
minden fénytelen-sima 

lobogva

 

összekeverednek részegülten
bennem a hangok
csendül benned minden moraj

bomlik meztelen lelkemben a dallam
arcodon fénnyel táncol a fény
hajamba kócolja kacagását a szél

törékeny tünemény az ősz

mézsárga levelek lebbennek
tenyerembe simulósak
imbolyogva csobbannak
szétterülnek alázatosan

dermedt szirmokon lobogva ébred a nap

Repülni vágyom
 

"E világ nem az én világom"
rohanó ölelésekben sírnak
a megfáradt magányos lelkek

ma minden más
a tegnapok pipacsmezői
az érintések
a hit

görcsösen kapaszkodom
lebegő levelekben
megszelídített szívem
fáradtan dobog

repülni vágyok

játszótéren csöndes a világ
megkopott kavicsokkal játszunk
meghalnak bennünk az álmaink
"reményeink a csillagok ."

vetkőzik az ősz
 

nyári langy meleg
nézd
bóbitát varázsolt
egy megtévedt virágra

lángoló lámpását
messzire sodorja
majd a szél

hullámzó akarat
nem ereszt gyökeret

csöndből
pulzáló viharok ébrednek
csapongva
sólyom szárnyakkal
letépik a szivárványszínű leveleket

vetkőzik az ősz

a kandalló mellett halk zene szól
pislákoló lámpa fényben
össze bújnak a pillangók

színes ajtók 
 

figyelek
talán odabent
s oda fent
habfehér holnapok ébredeznek

fény bolyong benned
maradéktalanul bennem
mélyen ring a szeretet
tengerkék hullámon

félek
bíboros hajnal
minden gondolatom
makacsul körém teker

ujjam hegyével
azúrkékre festem az eget

kitárom az ablakot
s mint a mesében
nyisd ki az összes ajtót

nézd
mahagóni ágakon
napsütésben
minden virág nekem bókol

rőt vesszőn véres az alkony
játszótársaim most
a szépia barnás falevelek

éj fekete fátyolról
lehullanak majd a csillagok

Kerek repkény
 

csendes eső mosdatja a fákat
még egy utolsó
melengető napsugárra vágynak

csontos gallyakon meglibben
az utolsó szenvedély

lassan lehullanak a vadgesztenyék

nyár illatát ellopja osonva a köd
esténként mézédes lesz a csönd
csupa gyönyör dobban majd
az elárvult lelkekben

s könnycseppeket elrejti
a csipkés szélű repkény

kökényszirmok
 

figyelsz engem
nem mozdulok

hajnal peremén lustán ébred a reggel
a tegnapi nyári zápor dobolása
átkonvertál őszi tocsogásba

surranó létem
a tegnapokban ott felejtett robotokból
monoton mozdulatokkal összerakja
rendezetlenebb nappalom

körülöttem csönd hömpölyög
résnyi emlékeimben
fehérek a kökényszirmok

kötéltánc nappalaim után
rám tapasztott árnyékok közt
körbe forgok

figyellek tégedet
hozzád érkezem

csokoládé

 

"Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz"

ma késett a hajnali cinkosan csábító mosolyod

az óra körbejár, vérkeringésembe
érzem minden másodperc ritmusát,

színes arénát elmossa reggelre az eső
szekér kerekén tova gurul
a görcsös őszi idő,

kacagó lelkemben őrzöm
az ezüstporos manikűr minták rajzait
a kis ablakon,
s a csokoládé kesernyés ízét nyelvem hegyén,

most már tudom,

"melyik órában öltöztessem ünneplőbe a szívemet..."

 

Jázminillatú 

 


emlékszem
jázminillatú a múlt

párhuzamok örök nincstelenségében
ébredek kacatok közt
testemre karcoltad arcod vonásait
agyamban monotón metronóm hangok

nem mocorgok
hiszen az este nem szeretted

káoszból rend születik roppan a rideg valóság
kezed keresem
elmentél megint

darabokra hullik
a mennyország

elcsöndesül léptem
magamhoz melengetem
minden tévedésem

menekülnek a cseresznyefán
kuporgó csendes madarak

Magány

 

némán telepszik rám a magány
álomba ringat
fénytelen vagyok

éj tüze perzsel
pokoli vörös mámor
cserbenhagynak a hangok
kapaszkodok

egybefolynak a szavak
gondolataimban vívódnak
az orgonaillatú mezítelen
tavaszok
homlokom mögé bújt dallamok

végtelenek a hajnalok
s én óvón őrizzlek minden madárcsicsergésben

Suhognak a levelek...

...csendesen, némán
susognak szavakat,
titkokat takarnak,
kereszteket befednek
temetők kopár,
reménytelen s néma
világában...
fájdalommal teli
szíveket takarnak
bársonyos kis rózsák,
mécsesek fényében
árva levelek
keringenek
emlékeink szárnyán...

 Idő

 

most
kezemben nem pihen kezed
bolyongsz a hideg holnapokban
keresed
mi van az álmokon túl
látod
mosolygó múltunkban
kergetőznek vágyaink
te bennem lélegzel
majd
lihegve hull ránk a hajnal
játszunk elcsendesedve

 
s mezítláb messzire osonsz

 

 

 

 

 

 

Magaddal viszel

 

 

felismertelek magamban
érzem valami változik 
hajnali fények karjában
akaratlanul is beléd kapaszkodok
szólítalak nem válaszolsz
csend vagy bennem mélyen bolyongsz
megérintelek
olyankor ujjaim közt elveszel
lebegsz
elsodor a szél
s magaddal viszel

 

 

 

Lélegzel velem


 ..."késhegyén táncolsz álmaidban"...



néha kinyílik egy ajtó
s te azt az egy ösvényt keresed
mezítláb lépsz a hóra
agyad tompán ketyeg
selymes bőröd már nem feszes
késhegyén táncolsz álmaidban
vihar tombol kibontott hajadban
a hegedű csendesen szól
füzetedben egy zsoltári áldás
néma sikolyként
zuhan angyalszárnyakon hozzád

s te újra lélegzel velem