Mélyben

nézd a kezem
fényeket tépdes
árnyékok táncát
rejti a lomb
fehér-bolyhos szélben
pihen az este
elhagyott dallam
hintamagány
homokváron kattan a zár
reccsen a híd

Mosdatlak

mosdatlak
minden gondolatomban
ujjam hegyén
már nem pereg a nap
csak játszott velem a képzelet
fűzfa árnyékában
pitypang szirmokat borzol a szél
pirosra festem
langy simogatással
katicák hátán felejtett szívedet

néztelek remegve

ahogyan
ott
feküdtél
egy percre
elnémultál
hallgattam
halk szuszogásodat
figyeltem minden
rezzenésedet
nem mozdultál
vártad vágyakozva
kezem merre
találja
meg az utat
testem érinti-e
testedet
néztelek és
lélegzetem is
lelassult talán
nem láttam még
így soha
senkit sem
vágyni a
másik után
remegve
hozzád ért kezem
nem tudtam
merre keressem
szíved...

volt egy kislány

van egy visszatérő
kedves álmom
van egy érzés,
amely magával
ragad
volt egy kislány,
ki elszaladt...
tarka szép réten
virágok meséltek
színes szirmaikkal
szívemhez értek
volt egy kislány,
kit szerettek...
ezeregy pillangó
táncolt a fényben
égszínkék madarak
csodákról meséltek
volt egy kislány,
ki hitt a mesékben...
patak csendes vize
lábam simogatta
apró homokszemek
ujjaim közt keringtek...
...volt egy kislány,
ki elszaladt...

mégsem

még
a kulcslyukon keresztül látlak
arcodat áztatja a nyári zápor
szemed mélyében ring a bánat
kezed nyújtanád
de …
mégsem

hangod még hallom
de
szavaid mint egy marék borsó
szétgurulnak a gangon...
hintaszékben pihen a lelkem
nézd
tűzliliomok közt a kóbor kapor
talpalatnyi földben gyökeret ereszt

a világ így kerek

SIKOLY

FÉLELMETES SEBESSÉG
VAKÍTÓ FÉNYEK
ÁTLÁTHATATLAN ÚTSZAKASZ
NEM LÁTHATÓ TÉNYEK
ÉLES KANYAR
TÚL HAMAR
FÉK...

           CSEND
           BORZALOM
           SIKOLY



...RÁTAPADTAM AZ ABLAKRA
...FÉLEK
 ...ÉLEK...





Kopogott a hideg
Fájdalom...
Megijedtem -
úgy szorítottam
volna a kezed...

amikor

benyitok hozzád
nem mondok titkokat
megjelenek némán
nem is kopogok -
amit kerestem
azt benned
leltem meg
amire vágyakozva
vágytam
azt most
csendben elveszem...
...fohászkodásom végre célba ért ,
fohászkodtam a múlhatatlan szeretetért...

MIÉRT/ELME/

A
feketébe burkolt
éjszakáknak
kalitkába zárt
érzelmeknek
ki nem mondott
szavaknak
kínokkal teli
hajnaloknak
üvegszilánkokal teli
nappaloknak ...
Miért/elme/?
                    nincs értelme...

...angyal vagy...

Azt hittem, együtt magasra szállunk,
mutatsz csillagokat.
Angyal voltál…
vagy én voltam a szárnyad,
nem tudom.
Minden, mi magasban tartott,
most a mélybe húz.
Te nem nyújtod kezed,
csak állsz némán,
remegésem észre sem veszed.
De látom még mosolyod,
s hallom,
ahogy a nevem suttogod.
Angyal vagy?
Vagy csak játszottad
Nekem…

Mit mondasz...

Mit mondasz?
A párnámat kéred?
Igen?
Az enyém is kell neked, szívem?
Már nem is fekszel,
szinte ülsz az ágyban.
Fejed alatt három párna van,
levegőt mégis olyan máshogyan veszed...
Hallom hangodban a félelmet,
szíved szaporábban ver.
Végre megnyugszol.
Itt vagyok melletted, hisz’ tudod.
Érzem, ahogyan gyengül a kezed szorítása,
kezem kezedből csak lassan húzom.
Ez az éjszaka is hosszúra nyúlt,
nagyon, ugye picim?
Végre álomba szenderültél.
A holdfény sugarában nézlek.
Arcod végre megpihent,
s nini, rajta a mosoly!
Szeretem, amikor mosolyogsz…
Égszín szemeidben
kiss szikrák gyúlnak, és elsimítod
a szőke tincset az arcodról.
Már régen nem mosolyogtál így rám...
Azt mondod, az élet fáj!
De nem úgy van, hidd el nekem, picim.
Az élet szép, és
neked még sok mindent látnod kell.
Megnézed majd,
ahogyan a tenger vizében
úsznak a bálnák,
megleled a magas hegycsúcson
megbúvó vadvirágszálat.
Ezüstfenyő árnyékai közt,
rád vár a friss vizű hegyi patak,
zöld réteken versenyt futhatsz
a barna nyuszival…
Engedd, hogy én vigyázzam álmod,
imára kulcsolom a kezem:
Ó Istenem, segíts nekem,
nem magamért szól most áhított imám,
kislányomért.
Ha kell agy angyal a kórusodba,
megyek én szívesen,
s ígérem, mindent megteszek.
Csak mutasd az utat,
indulni kész vagyok.
Hajnalodik…jól van picim,
te csak pihenj,
majd figyelem,
a párnát ,
nem csúszik el megint.

Kábulatban

érzed
a lépcsők
hidegek réseit
fogod válladon
a falak súlyát
látod a piros szekrények
lomha hullámzását
s a kezedbe fogod a kilincset
amikor ajtó sincs sehol...
- kezedben ott a kulcs -
csend lett
elnémult
a
reggeli
misére hívó nagy harang
nagyot
reccsent
a
szék
valaki mellettem beszélt
beszélt
élt...

- homokszemekbe rajzoltam tenyeremmel a napfényt –

Ujjaimmal megfestelek

hajadba aranysárgát rejtek
s egy kék nefelejcset
szemedbe csillogó vágyakozást
mosolyod puha és lágy
egy vörös borcsepp ott a szád sarkán
nyakadon végig siklok
testedre sorsom festem
ujjaim már tiszták
sejtelmes ritmust jár szobánk...

Lépteim nem hallod...

...ha majd távozom,
csendben osonok,
nem nyitok ajtót sem,
kitárom az ablakot,
meglesem
a hajnali harmatot,
s vele ölelkezem
egy őszi diófalevélen...
még elfütyülök
egy búcsúdalt
a feketerigóval,
de a reggeli
szivárvány alatt
hiába keresel,
már nem leszek...