Alszik a remény

sóhajtom hát,
jöjj álom hozzám

Várom a pihentető álmot

mit észrevétlenül

Te borítanál rám

mint egy éjjeli

varázslatos stólát

amely körbelengné

a forró lelkemet

az égő testemet

Vagy jöjjön,kinek ölén,

testem majd porrá omol.

mondd tovább

...lila a négy gyertyám...

mondd halkan

hangodat majd a hulló falevelek

görgetik tovább

mondd csendesen

mezítelen fák ágain

csak a varjak hangosak már

mondd miért

szökdécsel lilában a gyertyaláng

mondd kiért

didereg az eresz alatt a napsugár

mondd tovább

mondd tovább

Nyugtalan vágy

...tegnap

rólad álmodtam,

magányom vágyba bújtattam.

Ma

fehér jégvirágok

mosolyognak csak rám...

Csended

körülöttem tekereg,

lépteim

temető rideg márvány lapjain

lassú mazúrka ritmusára futnak

ma hozzád apám...

Már este van,

megyek.

Hideg a pad,

tudom,

szép álmokat,

még vár anyám...

Zúg a tengered

Miért van az,

hogy hívsz, miért?

És miért mondod, hogy

vágyad végtelen:

Zúg a tengered

két szemedben

fény dereng
hullámzó árnyékodból

koszorút fonok

s rozmaring illatával

mint álmos kisgyermek

csöndben elszenderedek...Miért van az,

hogy hívsz, miért?

És miért mondod, hogy

vágyad végtelen:

Zúg a tengered

két szemedben

fény dereng

hullámzó árnyékodból

koszorút fonok

s rozmaring illatával

mint álmos kisgyermek

csöndben elszenderedek...

Fényesség szakad

...'s ha bennem egyszer fényesség szakad'...Rilke

...amikor a fáradt lét

... mindkét kezével fojtogat

egy gondolat riad

s megragad a mozzanat...

...hallom még gyöngyszavad

látom még nesztelen ajkaid

kiapad tüzed

...fénye még simogat...

...mert csended egybefog

sejtjeim lebegése nesztelen

érzelmeim mint kristályok

te vagy a titkom...

...ami megérint kizengem

kezed mint tiszta selyem

porszem a ködben

mégsem érzem...

amikor tiszta dallamok

ébrednek parányi fényben

nem moccanok

selymes csended ölel

könnycseppek foszlanak

faágon ringatom

mosolyod

nem moccanok

amikor tiszta dallamok
ébrednek parányi fényben
nem moccanok

selymes csended ölel

könnycseppek foszlanak
faágon ringatom
mosolyod
hangod bennem lebben

fényesség szakad

...'s ha bennem egyszer fényesség szakad'...Rilke

...amikor a fáradt lét

mindkét kezével fojtogat

egy gondolat riad

s megragad a mozzanat...

...hallom még gyöngyszavad

látom még nesztelen ajkaid

kiapad tüzed

...fénye még simogat...

Lemondás

A lélek, mely testben

lelt menedéket,

szabadulna.

Mi rejtette eddig,

börtöne lett.

Suhognak a levelek...

...csendesen, némán
susognak szavakat,
titkokat takarnak,
kereszteket befednek
temetők kopár,
reménytelen s néma
világában...
fájdalomal teli
szíveket takarnak
bársonyos kisrózsák,
mécsesek fényében
árva levelek
keringenek
emlékeink szárnyán...

Értelmes szavak

Olyan lehetek...

- olyan közvetlen -

...amilyen vagyok?

*

Hátba veregetlek...

/az almából /mikor egy nagyot harapsz...

...mosolyod féltem.

*

Pókhálóban élsz:

.../már/ mezítelen tested fél...

én nem vagyok pucér.

*

Tomboló vágyak:

-lélekzetellálítólabirintusok.

Tenyered tenyeremen...

...s figyelem

nehogy

talpam alatt

a sok apró

kavics közt

elbújdossanak

a katicák...

lesem

az arcod

szemedben

ott a napsugár...

- blúzomban szél kószál -

ülünk a mohazöld

kerek kövön

hozzám hajolsz

valamit

súgni akartál

kezem a kezedben

hangod nem hallom

forró a szád...

Futok

esik…
parányi cseppek gurulnak
tekeregnek
mályvák fátylában
szivárvány szendereg...
fázik a gondolat
vágyak pocsolyában
sárpöttyök paskolják lábam
futok
előled
hozzád...
sirályok hátán táncol a lét

Pillangónász

halk sóhajtás
csendes délután
itt voltál...
... két pillangó lebegett a réten...
lüktető vágyakozás
játékos simogatás
te voltál...
...szárnyak tánca a szélben...
tested testemen
lelkem lelkeden
mi voltunk...
...pillangónász az élet...

Volt egy rét....

Volt egy rét....

...volt egy rét,

télen hófehér fátylát

gyöngéden terítette szét,

apró gyöngyökot fűzött

a hattyúk nyakára,

égszínkéket varázsolt

a kispatak habjára;

tavaszal a búzatáblákra

fénykarikákat rajzolt,

piros pipacsokkal

rakta ki a patak partot;

nyáron meztelen

talpakat simogatott,

hajnali harmattal

mosdatott;

az őszi széllel

hintánk magasba szállt,

muskántlik fáztak

a kertek alján...

Szombati rejtvény

keresem most a tekinteted

asztalomon

csak papírfoszlányok

polcomon

kisplasztikák

a zene

szomorú

éneklőfohász most...

Távolabb

Távolabb vagy,
mint valaha...
Tarkódon leheletemmel
Magaddal vitted a teámból csent
Narancshéj illatát...

Ha

ha lábamhoz ér a
bolyhos szőnyegszál
érzem a talpadról leguruló
vízcseppek
észbontó simogatását...

Halkan figyelem

Most mondd -
halkan szóltál.
De tudod, a szavak ma valahogy
nem állnak össze mondatokká.
Hiába akarom, csak fél mondatok -
suttogom neked…
Igen, látom arcodon a mosolyt,
szemedben kérdés lebeg.
Félek, nem értenéd,
csak figyelem,
amint a vágy sóhaja
elhagyja a szád...

Volt egy rét....

...volt egy rét,
télen hófehér fátylát
gyöngéden terítette szét,
apró gyöngyökot fűzött
a hattyúk nyakára,
égszínkéket varázsolt
a kispatak habjára;
tavaszal a búzatáblákra
fénykarikákat rajzolt,
piros pipacsokkal
rakta ki a patak partot;
nyáron meztelen
talpakat simogatott,
hajnali harmattal
mosdatott;
az őszi széllel
hintánk magasba szállt,
muskántlik fáztak
a kertek alján...

Szombati rejtvény

keresem most a tekinteted
asztalomon
csak papírfoszlányok
polcomon
kisplasztikák
a zene
szomorú
éneklőfohász most...

Kopognak

kopognak
valaki keres
odafordulok
újra kopogás
fekete percek
sápadtan ballagnak
egymás után
az ágyam alá...

még él...

...a szeretet
nem
nem veszett el
de olyan
mint egy magányos csepp
egy könny csepp
egy eső csepp
egy víz csepp
ha egyedül marad
félelmében elbújdosik
örök vesztes marad
de
az Isteni szikra
életre kelti
parányi réseken
szívedbe
lopakodig
szenvedésed elűzi
beágyazódik
testedbe
lelkedbe
énedbe

Korai álmodozás

Arcomra hullott szempillám
egy elkószált hópehelyehez simult.
Kezedre tetted,
kérted, hogy kívánjak csodaszépet,
-s a napfényében eltüntettedmesszire
szállt
Szemedben egy csillagfény ragyogott tovább...
Most nem látom,
korai volt az álmodozás

jegyzékbe vettél

magabiztos voltál
én nem találtam
magamban
semmit
- csak téged -
egy számot kaptam
tőled
jegyzékbe vettél
már csak egy
kimustrált
bábú vagyok
egy ketrecben
nélküled

Mert

..."de az, ami megérint téged, engem"...Rilke

...mert csended egybefog

sejtjeim lebegése nesztelen

érzelmeim mint kristályok

te vagy a titkom...

...ami megérint kizengem

kezed mint tiszta selyem

porszem a ködben

mégsem érzem...

mélységek

...s egyre jobban elveszel bennem...

mélységek

sosem változnak

egyre jobban elveszel bennem

és pihekönnyű kezed

motoz a hajamban

egy hullám

benned és bennem

akkor és most

felkap

mélybe ránt

elsodor

hallgatok

hallgatsz

játszunk

játszunk...
most én mondom
nem szeretlek
nem is nézek rád
a lugas alatti
szőlőszemekben
bennrekedt a nyár

mosolyogva zuhanok

kapaszkodni fölösleges
ma minden pillanat
rezzenés
fáj

ledobtad álruhád
meztelen maradtál

féltem

...nem féltem...

még kapaszkodsz

itt vagy minden gondolatomban

makacsul mardosod szívem-szerte

még kócos hajamba

keresed a pillanat varázsát

de meszire szállt a fecskék zajos rajával

fehér a táj

árnyékok nem láthatók

az őszi levelek keringőjével letűnt varázs

lábnyomodban sár

rám fröccsent

ruhám fekete pöttyös

--Ne félj.--

nem féltem

mozdulatlan most a magány

Beteljesülés

Letisztul a zűrzavar

Föltámad a remény

Elcsitul a hullámverés

Káprázatos a beteljesülés

illúzió

a múlt

a jelen

a jövő

csak illúzió de a szeretet végtelen-

mozdulatlan mint a csend

most bennem lelt menedéket

kimondhatatlanul széppé vált a világ

minden és mindenki ragyog

mint a messzi égszínkék égen a csillagok

fénnyes az élet

sugárzik a Nap...

... miért érzem mégis azt,

mintha az Emberek aludnának?

Tiéd

Tiéd a hajnali homályban
 elrejtett álmom
s marokba szedett harmat cseppek
 a gyöngyvirágról

Tiéd a kora reggeli szempillantásom
Tiéd a délutáni nyújtozkodásom
Tiéd a homályos est
 minden moccanása

de csak enyém
 az éjszaka kesergő sóhajtása

lila gyöngyszemek

Látod, elmúlt már a nyár.

Arcomat mosdatja ezernyi esőcsepp,

fázok, táncolok,

elfáradt már a napsugár.

Hajamba befontad szivárványszíneit,

nyakamra tekerted lila gyöngyszemek sorát.

Pocsolyák szőnyegén nevetve lépkedek.

Meglesem merre kószálsz...

Reggel már homályban úszott a táj,

meséket suttogtak a rozsdás diófák.

Halkan koppantak a barna gesztenyék,

lágyan ringtak az utolsó pillangók a sárga rózsán...

Csigaház

...amikor nem ér a hajnalod egy hajdinavakarcsot sem...

...amikor egy harapást sem aludtál az éjjel

s fáradtan ébredsz

szavaim hallod

nem érted

félek

ha egy csepp tűz,

sem egy szikra víz nincs

figyeled arcom

nem látod

sírok

konokul hátat fordítasz

némán ordítok

elfutok

lábam alatt

egy üres csigaház ropog...

Most maradj

Most ne mondd, most látlak,

nem csak egy álom vagy.

Sejtelmesen hullámzó falak,

csábítón vonzanak.

Kiáltanék, de csendben suttogok.

Résnyi fényben keresem titkodat.

Most maradj, maradj velem!

A Hold a Napnál is fényesebb.

Tengerringás

hullámzik és simogat az álmom

fölemel és leejt mélykék hullámon

meséket suttog

fent tart

élni hagy

szelíden ringat

zenél nekem

még érzem

testem-lelkem

szabad

hullámzik és simogat az álmom

fölemel és leejt mélykék hullámon

eggyé váltam a tenger vizével

a látóhatár oly messze van

...narancsvörös Napkorong fényével a vízben elolvadok...

Csak vagyok...II.

...és játsszok...

I.
andalítóan édes volt a táncod
kábultan suhantunk, száltunk, játssztunk...

II.
egy határon túl nincs már út
minden csak ráadás
elmúlt a tavasz, csendes lett a nyár...

III.
játsszogattam egyszer Veled
játsszogattál Te is...

IV.
vége lett...
elszált
és én egymagamban játsszhatok tovább...

Csak vagyok...

...és írom a szavakat...

I.
hogy elmenni volna jó
nem hajlongani
kimondani
széttépni
életjelet adni...

II.
itt vagyok
és csukva az ablakok
ajtók ólomból
falak
balra
és jobbra
repedések sehol...

III.
csodálkozok...
bemutatkozom
értetlenek bámulnak
mert nem értik
mert nem szokott
mert élni kell
mert élek
mert élni akarok...

Reggeli ima...

...hozzád szól , Apám...

...itt véget ért a mult...-
"Most Te mutasd az utat ! "
Nem vagyok bátor ,
Te jól tudod.
Nyújtsd felém karod,
még Élni akarok...

Kínoz a csend...

magányos szívemen vadul táncol...

vérvörös hajnalon

fekete karjával

erősen körbefon,

összetört testemen

áthatol,

magányos szívemen

vadul táncol,

sebzett lelkem

kínzó csenddel

ölelkezik

ablakrepedésen

távozik...

Már alszom...

...ne ébressz fel...

Megcsókoltad holt-fehér arcom,
lehúnytam két szemem,
hogy azt gondold már alszom...-
ujjaid átfutottak testemen,
nem éreztem már semmit,

"csak a lelkem sírt csendesen..."

még él...

...a szeretet
nem
nem veszett el
de olyan
mint egy magányos csepp
egy könny csepp
egy eső csepp
egy víz csepp
ha egyedül marad
félelmében elbújdosik
örök vesztes marad
de
az Isteni szikra
életre kelti
parányi réseken
szívedbe
lopakodig
szenvedésed elűzi
beágyazódik
testedbe
lelkedbe
énedbe

Korai álmodozás

Arcomra hullott szempillám
egy elkószált hópehelyehez simult.
Kezedre tetted,
kérted, hogy kívánjak csodaszépet,
-s a napfényében eltüntettedmesszire
szállt
Szemedben egy csillagfény ragyogott tovább...
Most nem látom,
korai volt az álmodozás

jegyzékbe vettél

magabiztos voltál
én nem találtam
magamban
semmit
- csak téged -
egy számot kaptam
tőled
jegyzékbe vettél
már csak egy
kimustrált
bábú vagyok
egy ketrecben
nélküled

Mi ketten

Zord volt a tél,
haragosan fújt a szél,
a száraz levelek
vad táncát figyeltem.
Dühös voltam,
mert késtél...
...még a hópelyhek is másfelé szálltak...
Túl erősen vert a szívem,
már az újságárus is rám figyelt.
Délutáni magányomat
a váróteremben hagytam,
mikor a huzatos állomásról
elindultunk akkor, mi ketten...

S én egy esőcseppben

S én

egy ibolyakék esőcseppben ott leszek.

Nem kell, hogy várj reám.

Csak csendben figyelj.

Megmosdatlak szépen,

lehűtöm lángoló véredet.

Pilláid közt bújó álmod megkeresem.

Szádra vadcseresznye ízt lehelek.

Sóhajok közt gurulok nyakadon,

válladon, hátadon, melleden,

az egész testeden,

mert vagy nekem!

mondd tovább

mondd halkan
hangodat majd a hulló falevelek
görgetik tovább
mondd csendesen
mezítelen fák ágain
csak a varjak hangosak már
mondd miért
szökdécsel lilában a gyertyaláng
mondd kiért
didereg az eresz alatt a napsugár
mondd tovább

mondd tovább

Amikor

amikor álmod elszállt
vágyaid homokszemek
magányod ólompalást
ami fáradtan omol rád
amikor lopva suhannak
lelked szirmai
s nem érzed
nem látod
merre keringenek
akkor várd a csodát
meglásd rád talál

Lehunyom szemem

lehunyom szemem...

látlak

szemedben csillagok

arcodon mosoly

ujjaim érzik még a régi sebhelyet

éled egy feledet fájdalom

tudom fontos minden szirom

titkodat őrzöm

dúdolom hangodat

ébren vagyok

lassan megvirrad...

fahéjillatos

mindennap korán ébred

kosarába tereli a csillagokat

ölelkezik a reggeli fénnyel

s tenyerébe rejti

a hajnalcseppeket

ma

meleg kalácsról álmodott

haját hátraköti

s máris a szitával forog

keze lágyan mozog

mosolyog

anyám ha szeret

fahéjillatos

...délután...

Belém költöztél
Akkor délután
Azóta itt laksz
Szívem pitvarán

Az éj ketrece...

magában tart
nem enged
nem ereszt
karjai szorosak
fáj az ölelésük
belém hatolnak
mint éles kések
érzem...
érzem
egyre
csak gyorsabban
verő szívemet
hatalmas
lett minden
csak
én vagyok
csak én vagyok
egészen apró porszem
vérvörös hajnal
tőlem kapta a vörös festéket...

A koldus

Már nem kéreget,
ott kuporog,
koszos kabátját szorongatja.
Zsebei üresek,
ma még nem evett,
csendesen hullnak könnyei.
Nem hallom,
csak látom,
amint a teste megremeg,
s egyszer csak zokogása
betölti a csendet.
Mellé guggolok,
kezébe nyomom a meleg kenyeret..

CARPE DIEM!

Ne szakítsd le nekem a napot

égni akarok még!

… nem olyan vagyok

mint rég.

Lucskos hajnalba

öled fojtotta tüzem,

kezed lágyan dalolt,

ütemünk egyre gyorsult,

szempillád is susogott,

testem rád tekeredett,

vágyakozva lihegtem

-Carpe Diem!- - Szakítsd le nekem a napot!.

... úgy vagyunk

mint két magányos tölgy
bár távol egymástól a törzsei
magasban a sűrű ágak
egymáshoz érnek
ölelkeznek
ha a szél gyengéden int...

...amikor a diófa ajtót...

Tévedsz!
Amikor elhiszed,-
a jéghideg vízcseppek
lemossák izzadt testedről
a kéjelgés jeleit,
s te elfelejted reggelre
minden rezdülésed,
amelyet testemben éltél meg.
Ne is figyeld magad,
Nem lehetsz ugyanaz,
ki voltál délután,
amikor válladdal belökted
a diófa ajtót a szobán...

Lemondás

A lélek, mely testben
lelt menedéket,
szabadulna.
Mi rejtette eddig,
börtöne lett.

...nem...

...nem szólsz
játszol velem
szeretni kéne még
ott a huzatos átjáróban
ott tudtam mit akarsz
most nem szólsz
arcomról elveszik a mosoly
szennyes szürke lett minden
botorkálok
szétszórt papírzsebkendők közt
percekig csak várok
hátha felgyullad
a sárga fényű lámpa
ablakom alatt
s te ott állsz majd csendesen
mintha már rám várnál rég
nagyon rég...

álmodtál egy álmot...

... ...s én most
tovább álmodom,
nyugtalan lelked
megsimogatom,
sétálunk majd,
ahol az ég kék,
s vadvirágok suttogják
titkaik…
fejed ölembe hajtod,
mesélsz a tengerről:
ringó gyöngyszemekről,
végtelen szivárványról,
a markodban szorongatott
apró kavicsról...
figyelek,
nézlek…
ujjaim meglelik
a hajadban búvó
pipacsok szirmát…

mentek veled ...

igen...
a felhők is
mentek
veled
néztem
amikor
árnyékod
a lámpa fényétől
arcomra esett
azt hittem
egy eltévedt
esőcsepp
csupán
de
Te voltál
ki még egyszer
karodba
zártál
magadhoz
vontál gyöngéden
szád
mézédes volt
foglya lettem
én
még most is
érzem
bódító
ízed
szám szegletén

pont...

ajándékba adtál
egy ezerarcú éjszakát
most csak egy pont vagy
a végtelen fokán

ott leszek majd

ott leszek majd
ha az utolsó délelőtti vonatról leszállsz
várok rád a lépcső legfelső fokán
kezemet tenyeredbe rejtem
nem kérdezek
s nem lesznek miértek
szád szölgletében
meglelem majd a
nyári eper édes illatát
halkan csukom be a
hetes szoba ajtaját
ujbegyeimmel megkeresem a
nyakad ívén eltévedt vízcseppeket
s nem látom a párás tükörben
vágytól reszkető testünket

Csak az eső

Esik,
megint esik.
Megint esik kint,
s bent a
szürke homály kúszik,
oson a falon.
Padlón elterül,
s kezembe egy ecset kerül.
Szivárvány színei
már lecsepegtek,
egybeolvadtak...
Már emlékszem-
Igen!
Amikor
szemed mélykékjét
vásznamra felkentem,
Te megfogtad két kezem
s az ecsetem elejtettem...
Ott voltál velem,
becsuktam a két szemem,
vásznam a földre került...
Csak az eső figyelt.
Csak a szívem hevesebben vert.
Csak csendben a Tiéd lett mindenem...

Szeretet ösvényén

Az Úton
Sokan vagyunk

Ballagunk
Szeretetben élve

Csillogó kristályok
Holdvilágos fényben

Mohazöld páfrány közt
Vadvirágok a réten

Mélytengeri moszatban
Lubickoló bálnák

Szárnyaló madarak
Ravasz vörös rókák

Elveszett angyalok
Halhatatlan lelkek

Isten lényei
Szeretetben élnek

Kitárt karral
Láthatatlan szárnnyal

Egymást elérve
Két elszakított lélek

Egymásé lesz végleg.

hattyú sír a parton

illatok szállnak
részeg az este
csillagok félnek
Hold mögé bújnak
kalapál a szívem
kicsordul a könnyem
hallom a jaj szót
nem látom a
rétet
nem látom a
hattyút
mégis tudom
ott van
ott a tóparton
ott egymaga
várja a reggelt
bántották testét
vérzik a szárnya
nem repül többé
nem száll magasba

Mélyben

nézd a kezem
fényeket tépdes
árnyékok táncát
rejti a lomb
fehér-bolyhos szélben
pihen az este
elhagyott dallam
hintamagány
homokváron kattan a zár
reccsen a híd

Mosdatlak

mosdatlak
minden gondolatomban
ujjam hegyén
már nem pereg a nap
csak játszott velem a képzelet
fűzfa árnyékában
pitypang szirmokat borzol a szél
pirosra festem
langy simogatással
katicák hátán felejtett szívedet

néztelek remegve

ahogyan
ott
feküdtél
egy percre
elnémultál
hallgattam
halk szuszogásodat
figyeltem minden
rezzenésedet
nem mozdultál
vártad vágyakozva
kezem merre
találja
meg az utat
testem érinti-e
testedet
néztelek és
lélegzetem is
lelassult talán
nem láttam még
így soha
senkit sem
vágyni a
másik után
remegve
hozzád ért kezem
nem tudtam
merre keressem
szíved...

volt egy kislány

van egy visszatérő
kedves álmom
van egy érzés,
amely magával
ragad
volt egy kislány,
ki elszaladt...
tarka szép réten
virágok meséltek
színes szirmaikkal
szívemhez értek
volt egy kislány,
kit szerettek...
ezeregy pillangó
táncolt a fényben
égszínkék madarak
csodákról meséltek
volt egy kislány,
ki hitt a mesékben...
patak csendes vize
lábam simogatta
apró homokszemek
ujjaim közt keringtek...
...volt egy kislány,
ki elszaladt...

mégsem

még
a kulcslyukon keresztül látlak
arcodat áztatja a nyári zápor
szemed mélyében ring a bánat
kezed nyújtanád
de …
mégsem

hangod még hallom
de
szavaid mint egy marék borsó
szétgurulnak a gangon...
hintaszékben pihen a lelkem
nézd
tűzliliomok közt a kóbor kapor
talpalatnyi földben gyökeret ereszt

a világ így kerek

SIKOLY

FÉLELMETES SEBESSÉG
VAKÍTÓ FÉNYEK
ÁTLÁTHATATLAN ÚTSZAKASZ
NEM LÁTHATÓ TÉNYEK
ÉLES KANYAR
TÚL HAMAR
FÉK...

           CSEND
           BORZALOM
           SIKOLY



...RÁTAPADTAM AZ ABLAKRA
...FÉLEK
 ...ÉLEK...





Kopogott a hideg
Fájdalom...
Megijedtem -
úgy szorítottam
volna a kezed...

amikor

benyitok hozzád
nem mondok titkokat
megjelenek némán
nem is kopogok -
amit kerestem
azt benned
leltem meg
amire vágyakozva
vágytam
azt most
csendben elveszem...
...fohászkodásom végre célba ért ,
fohászkodtam a múlhatatlan szeretetért...

MIÉRT/ELME/

A
feketébe burkolt
éjszakáknak
kalitkába zárt
érzelmeknek
ki nem mondott
szavaknak
kínokkal teli
hajnaloknak
üvegszilánkokal teli
nappaloknak ...
Miért/elme/?
                    nincs értelme...

...angyal vagy...

Azt hittem, együtt magasra szállunk,
mutatsz csillagokat.
Angyal voltál…
vagy én voltam a szárnyad,
nem tudom.
Minden, mi magasban tartott,
most a mélybe húz.
Te nem nyújtod kezed,
csak állsz némán,
remegésem észre sem veszed.
De látom még mosolyod,
s hallom,
ahogy a nevem suttogod.
Angyal vagy?
Vagy csak játszottad
Nekem…

Mit mondasz...

Mit mondasz?
A párnámat kéred?
Igen?
Az enyém is kell neked, szívem?
Már nem is fekszel,
szinte ülsz az ágyban.
Fejed alatt három párna van,
levegőt mégis olyan máshogyan veszed...
Hallom hangodban a félelmet,
szíved szaporábban ver.
Végre megnyugszol.
Itt vagyok melletted, hisz’ tudod.
Érzem, ahogyan gyengül a kezed szorítása,
kezem kezedből csak lassan húzom.
Ez az éjszaka is hosszúra nyúlt,
nagyon, ugye picim?
Végre álomba szenderültél.
A holdfény sugarában nézlek.
Arcod végre megpihent,
s nini, rajta a mosoly!
Szeretem, amikor mosolyogsz…
Égszín szemeidben
kiss szikrák gyúlnak, és elsimítod
a szőke tincset az arcodról.
Már régen nem mosolyogtál így rám...
Azt mondod, az élet fáj!
De nem úgy van, hidd el nekem, picim.
Az élet szép, és
neked még sok mindent látnod kell.
Megnézed majd,
ahogyan a tenger vizében
úsznak a bálnák,
megleled a magas hegycsúcson
megbúvó vadvirágszálat.
Ezüstfenyő árnyékai közt,
rád vár a friss vizű hegyi patak,
zöld réteken versenyt futhatsz
a barna nyuszival…
Engedd, hogy én vigyázzam álmod,
imára kulcsolom a kezem:
Ó Istenem, segíts nekem,
nem magamért szól most áhított imám,
kislányomért.
Ha kell agy angyal a kórusodba,
megyek én szívesen,
s ígérem, mindent megteszek.
Csak mutasd az utat,
indulni kész vagyok.
Hajnalodik…jól van picim,
te csak pihenj,
majd figyelem,
a párnát ,
nem csúszik el megint.

Kábulatban

érzed
a lépcsők
hidegek réseit
fogod válladon
a falak súlyát
látod a piros szekrények
lomha hullámzását
s a kezedbe fogod a kilincset
amikor ajtó sincs sehol...
- kezedben ott a kulcs -
csend lett
elnémult
a
reggeli
misére hívó nagy harang
nagyot
reccsent
a
szék
valaki mellettem beszélt
beszélt
élt...

- homokszemekbe rajzoltam tenyeremmel a napfényt –

Ujjaimmal megfestelek

hajadba aranysárgát rejtek
s egy kék nefelejcset
szemedbe csillogó vágyakozást
mosolyod puha és lágy
egy vörös borcsepp ott a szád sarkán
nyakadon végig siklok
testedre sorsom festem
ujjaim már tiszták
sejtelmes ritmust jár szobánk...

Lépteim nem hallod...

...ha majd távozom,
csendben osonok,
nem nyitok ajtót sem,
kitárom az ablakot,
meglesem
a hajnali harmatot,
s vele ölelkezem
egy őszi diófalevélen...
még elfütyülök
egy búcsúdalt
a feketerigóval,
de a reggeli
szivárvány alatt
hiába keresel,
már nem leszek...

Menedékhely

 ha tudnék

szép szavakat rejteni

mindenki szájába

talán

ha lenne

egy hatalmas szekrény

s ott

csak lágyan zengő hangok

lapulnának

lehetne életünk

egy

holdfényszonáta

ha lábunk

fűre sosem lépne

s kezünk a virágot

sosem tépnél le hiába

nem lennék  itt idegen

árva

nem mennék sohasem

a menedékházba...