Csendjeimben csitulok

Életem
ártatlanul hömpölyög,
majd vadul morajlik,
s magával sodor.

Szeretsz s szeretlek,
ködfátylával érintesz,
érintelek.

Ringat a két kezed,
meztelen némaság,
időtlen szerelem...

Zuhanok,
csendjeimben csitulok,
félek idebent,
én Istenem...

imák

 

dédelgeted mélyen
emlékeid csokrát
gyantás illat lebben
szétterül a tájra

árnyi csendben
hintázik a hajnal
csillagajkú fények
ünnepi imákat
hímeznek a szeretet fátylára

fénytelen - sima

 

érdes múltadban
avaron hemperget
zajtalan vágyad
ma öledhez simulna
a lidérces meztelenség
piszmogó lombokon
már nincsenek fészkek
minden fénytelen-sima 

lobogva

 

összekeverednek részegülten
bennem a hangok
csendül benned minden moraj

bomlik meztelen lelkemben a dallam
arcodon fénnyel táncol a fény
hajamba kócolja kacagását a szél

törékeny tünemény az ősz

mézsárga levelek lebbennek
tenyerembe simulósak
imbolyogva csobbannak
szétterülnek alázatosan

dermedt szirmokon lobogva ébred a nap

Repülni vágyom
 

"E világ nem az én világom"
rohanó ölelésekben sírnak
a megfáradt magányos lelkek

ma minden más
a tegnapok pipacsmezői
az érintések
a hit

görcsösen kapaszkodom
lebegő levelekben
megszelídített szívem
fáradtan dobog

repülni vágyok

játszótéren csöndes a világ
megkopott kavicsokkal játszunk
meghalnak bennünk az álmaink
"reményeink a csillagok ."

vetkőzik az ősz
 

nyári langy meleg
nézd
bóbitát varázsolt
egy megtévedt virágra

lángoló lámpását
messzire sodorja
majd a szél

hullámzó akarat
nem ereszt gyökeret

csöndből
pulzáló viharok ébrednek
csapongva
sólyom szárnyakkal
letépik a szivárványszínű leveleket

vetkőzik az ősz

a kandalló mellett halk zene szól
pislákoló lámpa fényben
össze bújnak a pillangók

színes ajtók 
 

figyelek
talán odabent
s oda fent
habfehér holnapok ébredeznek

fény bolyong benned
maradéktalanul bennem
mélyen ring a szeretet
tengerkék hullámon

félek
bíboros hajnal
minden gondolatom
makacsul körém teker

ujjam hegyével
azúrkékre festem az eget

kitárom az ablakot
s mint a mesében
nyisd ki az összes ajtót

nézd
mahagóni ágakon
napsütésben
minden virág nekem bókol

rőt vesszőn véres az alkony
játszótársaim most
a szépia barnás falevelek

éj fekete fátyolról
lehullanak majd a csillagok