S én egy esőcseppben

S én

egy ibolyakék esőcseppben ott leszek.

Nem kell, hogy várj reám.

Csak csendben figyelj.

Megmosdatlak szépen,

lehűtöm lángoló véredet.

Pilláid közt bújó álmod megkeresem.

Szádra vadcseresznye ízt lehelek.

Sóhajok közt gurulok nyakadon,

válladon, hátadon, melleden,

az egész testeden,

mert vagy nekem!

mondd tovább

mondd halkan
hangodat majd a hulló falevelek
görgetik tovább
mondd csendesen
mezítelen fák ágain
csak a varjak hangosak már
mondd miért
szökdécsel lilában a gyertyaláng
mondd kiért
didereg az eresz alatt a napsugár
mondd tovább

mondd tovább

Amikor

amikor álmod elszállt
vágyaid homokszemek
magányod ólompalást
ami fáradtan omol rád
amikor lopva suhannak
lelked szirmai
s nem érzed
nem látod
merre keringenek
akkor várd a csodát
meglásd rád talál

Lehunyom szemem

lehunyom szemem...

látlak

szemedben csillagok

arcodon mosoly

ujjaim érzik még a régi sebhelyet

éled egy feledet fájdalom

tudom fontos minden szirom

titkodat őrzöm

dúdolom hangodat

ébren vagyok

lassan megvirrad...

fahéjillatos

mindennap korán ébred

kosarába tereli a csillagokat

ölelkezik a reggeli fénnyel

s tenyerébe rejti

a hajnalcseppeket

ma

meleg kalácsról álmodott

haját hátraköti

s máris a szitával forog

keze lágyan mozog

mosolyog

anyám ha szeret

fahéjillatos

...délután...

Belém költöztél
Akkor délután
Azóta itt laksz
Szívem pitvarán

Az éj ketrece...

magában tart
nem enged
nem ereszt
karjai szorosak
fáj az ölelésük
belém hatolnak
mint éles kések
érzem...
érzem
egyre
csak gyorsabban
verő szívemet
hatalmas
lett minden
csak
én vagyok
csak én vagyok
egészen apró porszem
vérvörös hajnal
tőlem kapta a vörös festéket...

A koldus

Már nem kéreget,
ott kuporog,
koszos kabátját szorongatja.
Zsebei üresek,
ma még nem evett,
csendesen hullnak könnyei.
Nem hallom,
csak látom,
amint a teste megremeg,
s egyszer csak zokogása
betölti a csendet.
Mellé guggolok,
kezébe nyomom a meleg kenyeret..