Mákvirágokat borzol a szél,
álmokat hozó gondolatok,
mint gyönge hajtások,
feketére festik az éjt.
Nevetések visszhangja
megrepeszti a csönd falát,
kicsordul a pőre magány.
- összegömbölyödik -
Most egy mákszemnyi a lét.
Akaratom ajkamon csüggő
csilingelő harangjáték.
Szanaszét guruló szavakat
gyöngyszemenként fűzöm.
Élesek. Véresre sértik ujjbegyem.
Engedem.
Nem érzem.
Nem fáj.
Most magamhoz szoktatom magamat.
Isten minduntalan elveszt engemet.
