Szeresd az Embert

ordítani kellene
teli torokból
Ne bántsd ember az embert
ne rúgj bele
ne taszítsd el magadtól
ne lökd a mélybe
test vagy a testéből
vér a véréből

Szeresd!

Hiszek benned...

anyád altatója
zeng a szívedben
apád intő szava
benned él tovább

összemorzsolt fájdalmak
hamisan szúrnak
harcod haszontalan
míg önző

agyagedény testünk
könnyeden megreped
szívünk szántóföldje kiszárad
s vajon odafönn az Isten
látja mi van idelenn?

Féltem...

...Féltem...
Egyedül feküdtem a szürke síneken.
Csak a csend,
a csend volt néha olyan fájdalmas,
mintha valamit mondani akarna,
és akkor,
mintha valaki hozzám ért volna.
Éreztem, hogy megjött,
hozzám ért,
szótlanul, némán, hidegen,
amikor már szinte minden testfelületem
reszketett,
tudtam, most egy részt adok az életemből,
egy fele életet,
ami már nem is kell nekem.
Megöltél, megölted lelkemet,
jó - hát akkor itt van,
neked adom a testemet is...
Nagyon elfáradtam,
hosszú volt a tél,
szép-álom volt csupán,
örömöm elszállt,
nem hagytad meg az álmom...

most félek.
Tudom,
az angyalszárnyak sosem törnek el.
Ugye nem?

Mélységek

...s egyre jobban elveszel bennem...

mélységek
sosem változnak
egyre jobban elveszel bennem
és pihekönnyű kezed
motoz a hajamban
egy hullám
benned és bennem
akkor és most
felkap
mélybe ránt
elsodor

hallgatok
hallgatsz