Jázminillatú 

 


emlékszem
jázminillatú a múlt

párhuzamok örök nincstelenségében
ébredek kacatok közt
testemre karcoltad arcod vonásait
agyamban monotón metronóm hangok

nem mocorgok
hiszen az este nem szeretted

káoszból rend születik roppan a rideg valóság
kezed keresem
elmentél megint

darabokra hullik
a mennyország

elcsöndesül léptem
magamhoz melengetem
minden tévedésem

menekülnek a cseresznyefán
kuporgó csendes madarak

Magány

 

némán telepszik rám a magány
álomba ringat
fénytelen vagyok

éj tüze perzsel
pokoli vörös mámor
cserbenhagynak a hangok
kapaszkodok

egybefolynak a szavak
gondolataimban vívódnak
az orgonaillatú mezítelen
tavaszok
homlokom mögé bújt dallamok

végtelenek a hajnalok
s én óvón őrizzlek minden madárcsicsergésben

Suhognak a levelek...

...csendesen, némán
susognak szavakat,
titkokat takarnak,
kereszteket befednek
temetők kopár,
reménytelen s néma
világában...
fájdalommal teli
szíveket takarnak
bársonyos kis rózsák,
mécsesek fényében
árva levelek
keringenek
emlékeink szárnyán...

 Idő

 

most
kezemben nem pihen kezed
bolyongsz a hideg holnapokban
keresed
mi van az álmokon túl
látod
mosolygó múltunkban
kergetőznek vágyaink
te bennem lélegzel
majd
lihegve hull ránk a hajnal
játszunk elcsendesedve

 
s mezítláb messzire osonsz

 

 

 

 

 

 

Magaddal viszel

 

 

felismertelek magamban
érzem valami változik 
hajnali fények karjában
akaratlanul is beléd kapaszkodok
szólítalak nem válaszolsz
csend vagy bennem mélyen bolyongsz
megérintelek
olyankor ujjaim közt elveszel
lebegsz
elsodor a szél
s magaddal viszel

 

 

 

Lélegzel velem


 ..."késhegyén táncolsz álmaidban"...



néha kinyílik egy ajtó
s te azt az egy ösvényt keresed
mezítláb lépsz a hóra
agyad tompán ketyeg
selymes bőröd már nem feszes
késhegyén táncolsz álmaidban
vihar tombol kibontott hajadban
a hegedű csendesen szól
füzetedben egy zsoltári áldás
néma sikolyként
zuhan angyalszárnyakon hozzád

s te újra lélegzel velem