Magány

 

némán telepszik rám a magány
álomba ringat
fénytelen vagyok

éj tüze perzsel
pokoli vörös mámor
cserbenhagynak a hangok
kapaszkodok

egybefolynak a szavak
gondolataimban vívódnak
az orgonaillatú mezítelen
tavaszok
homlokom mögé bújt dallamok

végtelenek a hajnalok
s én óvón őrizzlek minden madárcsicsergésben